INFORMATIKA TÉTELEK

    Adathordozók

    A lemezes egységek kapacitásának növelésének alapvető módszerei a tárolási sűrűség (átviteli sebesség) és a lemezek, fejegységek számának növelése. Az adattárolási sűrűség emeléséhez a fejeket közelebb kellett vinni a lemez mágneses felületéhez. Ennek következményeként merevebb hordozóanyagot, és tiszta, légmentesen zárt környezetet kellett biztosítani, a forgási sebességet lényegesen meg kellett növelni. Az egyszerű kivitelű meghajtókban emiatt nem lehet a lemezcsomagot cserélni. Az újabb fejlesztésűek között cserélhető lemezes változatokat is találunk. A meghajtók jellemzésére a kapacitásukat, átlagos elérési és a fejléptetési időt, az elérhető maximális adatátviteli sebességet a sávok, a fejek, az adott szektorméret mellett kialakítható szektorok számát használják. Lényeges paraméter még az alacsony írási áram bekapcsolási határa, az előkompenzáció mértéke és kezdő sávszáma. Az adathordozó merev, általában alumíniumból készült lemezre felvitt mágnesezhető réteg. Anyaga régebben ferrid-oxid volt, újabban a "thin film", vagy a "metal film" elnevezésű többrétegű, kobaltot, foszfort, nikkelt, krómot tartalmazó bevonatot használnak. Ez a réteges szerkezet nagyobb írássűrűséget enged meg és kopásállóbb, mint a hagyományos bevonat. A nagyobb kapacitás elérése érdekében több lemezt helyeznek el egymás fölött. A lemez 3600 fordulat/perc fordulatszámmal forog. A fej nem érintkezik közvetlenül a mágnesezhető réteggel, de minimális magasságban repül felette. A felhajtóerőt a lemez felületén a gyors forgás miatt létrejövő légpárna biztosítja. A légpárna csak a lemez forgásával alakul ki, a lemez leállásánál, vagy indításánál a fej leérhet a lemezre. Ha a lemez egy pontján többször is leér a fej, megsérülhet a mágnesezhető réteg. Ha ez a pont az adattárolási területen helyezkedik el, egy vagy több szektor beolvashatatlanná válhat. Ezért célszerű a fejeket kikapcsolás előtt egy olyan sávra vinni, melyet nem használunk adatok tárolására. Az MSDOS merevlemez partíciót kezelő FDISK programja a lemez legnagyobb sorszámú sávját erre a célra fenntartja. Különös óvatosságot igényel a meghajtó szállítása is. Egyrészt a mechanikai ütésektől, rázkódástól kell óvni. Csak parkolópályára állított meghajtót szállítsunk! Másrészt ha szállításkor lényegesen lehűl a meghajtó, újra meleg helyre kerülve bepárásodhat. Ilyen esetben használatbavétele előtt meg kell várni míg felveszi a környezete hőmérsékletét. Még a hordozható számítógépekbe épített típusok sem használhatók szállítás közben. Négyféle mechanikai mérettel készültek, készülnek merev lemezes meghajtók mikroszámítógépekhez: 8, 5.25, 3.5, 2 inch-es szabványmérettel. A 8 inch-es típusok, a hasonló méretű floppymeghajtókkal együtt mára már elavultak, használatuk megszűnt. Kapacitásuk 5-10 Mbyte, átlagos elérési idejük 50-100 ms, adatátviteli sebességük 600-800 Kbyte/s volt. Hasonló sors vár a napjainkban még sok helyen használt 5.25"-os típusokra is, melynek adatai az előbbi sorrendben: 20-40 Mbyte, 25-50 ms, 625 Kbyte/s. A méret csökkenésével együtt megfigyelhetjük a kapacitás és az adatátviteli sebesség növekedését, az elérési idő és a teljesítményigény csökkenését. Winchester meghajtók A mikroszámítógépekhez optimalizált, nagy kapacitású, megbízható tároló. Adat hordozója mágneses felületű lemezek együttese, melyet a meghajtóba építve légmentesen zárt házzal együtt szerelnek a számítógépbe. Működése: Több mágneslemez van felfűzve egy tengelyre a lemezfelületek között író olvasó fejek találhatók, melyeket egy karmozgató mechanizmus mozgat sugár irányban szervomotorok segítségével, a harmonikus mozgás érdekében a tengely nagy fordulatszámmal forog, (6000-9000 1/perc) így a lemez bármely pontjára elmozdulhat a fej. A gyors forgó mozgás miatt a fejek nem érnek a lemezhez, hanem lebegnek felette. Az adatok a mágneses lemezfelületen fizikailag koncentrikus körök mentén helyezkednek el. Minden sáv szektorokra van bontva ez a legkisebb egység, amit azonosítani tud a rendszer így a lemez egy tetszőleges adat azonosításához szükséges részekből áll. Formázáskor ezeket a sávokat és szektorokat alakítjuk ki. Fat 16 1 szektor = 32 kbyte Fat 32 1 szektor = 4 kbyte Minden winchestert vezérlő működtet, ez elhelyezkedhet a HDD-n, a gépben lévő vezérlő kártyán vagy az alaplapon (ez a korszerű). Floppy meghajtók A mágneslemez- egységek a hosszú távú adattárolás eszközei. A jelrögzítés módja hasonló a hangszalagéhoz. A kör alakú, műanyag vagy bitenként- egy igen kicsiny terület mágnesezettsége formájában- az adatokat. A mágnesezettségi szintek érzékelését és megváltoztatását az ún. író-olvasó fej végzi, amely hasonlít a magnó fejéhez. Ez a fej a lemez bármely pontját elérheti, mert a lemez forog, és a fejet egy léptetőmotor sugárirányban mozgatja. A fej a hajlékonylemezhez hozzáér, míg a merevlemez esetén néhány mikronra halad el a felület felett. A lemezen az adatok megfelelő logikai és fizikai sorrendben helyezkednek el. Egy új, még nem használt mágneslemezen ki kell alakítani a tároláshoz és eléréshez szükséges struktúrát: ez a formattálásnak nevezett folyamattal történik. A lemezén sávokat és szektorokat alakítanak ki. A sávok koncentrikus gyűrűk, míg a szektorok a gyűrűk kisebb ívdarabjai. Egy szektor általában 512 B tárolására alkalmas. E kettő tartja nyilván az egyes állományok fizikai helyzetét a lemezen. A cserélhető hajlékonylemez meghajtót angolul floppy disc drive-nak szokás hívni, röviden FDD. Ezek fő előnye az olcsóságuk és a viszonylagosan nagy tárolókapacitásuk. Elsődleges szerepük az egyszerű adatáramlás megvalósítása gépek között, de használhatók biztonsági tárolásra is. Az IBM PC család különböző tagjai eltérő módon fornatált lemezeket használnék, éppen ezért célszerű áttekinteni méret és formátum szerint a típusokat. A DS jelzés a kétoldalasságra (Double Sided), a DD és A HD az adattárolás sűrűségére utal (Double Density és High Density). A meghajtók inkább csak felülről kompatibilisak, azaz egy AT-n 360 KB-ra formattált lemez XT-n nem használható teljes biztonsággal. A lemezek kezelését a védőtok felirata általában tartalmazza. A borítón kialakított nyílásig teszik lehetővé az íróolvasó fej és a meghajtó motor hozzáférését. További nyílás az 5 1/4 típusoknál a pozícionálást segítő szinkronlyuk és az írásvédelmi célokat szolgáló oldalsó bevágás. Ezt leragasztva a lemez csak olvashatóvá tehető. A meghajtó a behelyezett lemezt a retesz zárásakor rögzíti az ún. orsóhoz, amelyet a meghajtó motor közvetlen meghajtással forgásba hoz. Az állandó sebesség fenntartásáról a szinkronnyílás segítségével egy külön áramkör gondoskodik. A két oldalról lemezhez simuló író- olvasó fejeket együtt mozgatva pozícionálja a megfelelő sáv fölé a léptetőmotor. A meghajtók általában intelligens berendezések, azaz önálló processzorral és memóriával rendelkeznek. Saját operációs rendszerük van, amely a meghajtóban elhelyezett állandó tárban, egy ROM-ban foglal helyet. A lemezre való íráskor a fejhez az adatok a saját memóriából erősítőkön keresztül jutnak el. Az írás folyamata előtt egy fénykapcsoló ellenőrzi az írásvédettséget. A folyamat egy belső óra "ütésére" történik. A 16 Mhz-es alapfrekvencia felosztása határozza meg az írás ütemét. Az írás helyét a tartalomjegyzékben is rögzíti. Kiolvasásnál a megfelelő fordulatszám elérése után a tartalomjegyzékből kikeresi az állomány fizikai helyét, rápozícionál, leolvassa a jeleket a lemezről, majd a belső tároláshoz és műveletekhez megfelelő formára alakítja. Végül átalakítva továbbítja a csatornákon a CPU felé. Mindkét folyamat alatt egy LED jelzi fényével a felhasználónak, hogy lemezművelet folyik. Fix vagy merev mágneslemezes egybe van építve a meghajtóval, és a lemez anyaga fém. Ekét tulajdonság miatt sokkal nagyobb jelsűrűség érhető el, kisebb az elérési idő. Az állandóan 3600 percenkénti fordulattal forgó lemezkötegbe benyúló író-olvasó fejek lényegesen finomabban pozícionálhatók. Ma már elérik a lemezeken a 255-1000 sáv/inch sűrűséget is. A Seagate cég 1980-ban dolgozta ki a szabványt adó elveket. Az új technológiának köszönhetően igen nagy az elérhető írássűrűség: 3-30 millió bit/négyzetinch. Ez részint a pozícionáló motorok fejlesztése, a fej méretének csökkenése és az újabb anyagokkal való kísérletezéseknek az eredménye. A merevlemezes tárat szokás winchesternek is hívni, vagy a hard disc driver rövidítéséből HDD-nek. Tárlókapacitása lemezszámtól függően eléri már az 2 GB-ot is. Az átmérő nagysága megfelel a 3,5 vagy 5,25 inches lemezmeghajtóknak. Létezik már cserélhető kivitele is, főleg a laptopokban használják. Napjainkban kezd teret hódítani az optikai tár, amely műkökésében hasonlít a CD lemezjátszókhoz, de a lemez speciális anyagának köszönhetően többször lehet rá írni. Magas ára miatt nem terjedt még el. Az egyszer írható CD-WORM ára lényegesen alacsonyabb, ezek terjedőben vannak. Utóbbi típus gyenge lézerrel olvas, erős lézernyalábbal viszont képes kb. 1 mikron átmérőjű lyukakat égetni a lemez fényvisszaverő réteget takaró festékrétegbe, így felszabadítva a fényvisszaverő réteget a lézer előtt. A sávok bitsorozatok, melyek a lemez felületén kialakított koncentrikus körök mentén helyezkednek el. Ezeket a köröket sávoknak nevezzük, melyek száma 40 vagy 80. A szektor a mágneslemezek struktúrájának része: egy bizonyos középponti szöghöz és egy sávhoz tartozó terület. Minden sáv szektorokra van felosztva, melyek száma 8 és 18 között van. A szektor az az egység, amely önállóan írható és olvasható. Egy szektor mérete a PC-ken 512 byte. Egy új, eddig még nem használt lemezen a sávokat nekünk kell kialakítani a számítógéppel, melyet formattálásnak nevezünk. A formázás az a folyamat, melynek során a mágneses adathordozóra jeleket írunk, melyek a sávokat és szektorokat jelölik meg. Egy lemez formázása elott a mágneses felszín csak össze-vissza jeleket tartalmaz. A formázás bizonyos rendet visz ebbe a káoszba oly módon, hogy vonalakat húz a sáv- és szektorhatárokra. A pontos részletek ettol egy kicsit eltérnek, de most ez lényegtelen. Az viszont fontos, hogy formázás nélkül nem használhatók a lemezek. A szóhasználat kicsit zavaros itt: az MS-DOS alatt a ''formázás'' a fentieken kívül még a fájlrendszer létrehozását is jelenti. Ott a két folyamat gyakran vegyítve van, különösen a floppyk esetében. Ami ez esetben fontos az az, hogy a valódi formázást alacsony szintű formázásnak, a fájlrendszer létrehozását magas szintű formázásnak nevezik. UNIX-os körökben ezeket a folyamatokat formázásnak illetve fájlrendszer létrehozásnak nevezik. Ezt a szóhasználatot követjük a továbbiakban. IDE és SCSI lemezekre a formázást többnyire a gyárban végzik, és sosem kell megismételni, így általában nem is kell vele törődni. A merevlemezek ''házi'' formázása rosszabb eredményekhez vezethet, mert pl. a lemezt speciálisan kell formázni, hogy a hibás szektorok automatikus áthelyezése működhessen. A merevlemezek, melyeket meg kell vagy meg lehet formázni, gyakran igényelnek speciális programot, mivel a formázás meghajtón belüli logikája meghajtóról meghajtóra más és más. A formázó program gyakran a kontroller BIOS-ában van, vagy egy MS-DOS program; egyik sem használható könnyen Linux alól. (Igaz, többnyire nincs is rájuk szükség.) A formázás során rossz foltokat észlelhetünk a lemezen, amit hibás blokknak vagy hibás szektornak nevezünk. Ezeket néha maga a meghajtó kezeli le, de még ebben az esetben is szükséges lehet tenni valamit, hogy biztosan elkerüljük a hibás részek használatát, ha a hibás szektorok száma nagyon megnövekszik. Ennek logikája bele van építve a fájlrendszerbe; a hibás szektorokról szóló információ megadásáról lásd a lentieket. Egy másik lehetőség, hogy létrehozzunk egy olyan partíciót, amely csak a lemez rossz részeit fedi le; ez jó ötlet lehet, ha a rossz folt nagyon nagy, mivel a nagy mennyiségű hibás szektor néha megzavarja a fájlrendszereket. Ugyanazon a sávon levő két vagy több olyan szektort, amelyet az operációs rendszer együttesen kezel klaszternek nevezzük. A klaszterek használatával növekszik a fájl-összeillesztési sebesség. CD-ROM meghajtók Manapság a CD-ROM meghajtók a számítógépek szinte nélkülözhetetlen elemei, minden gépnek ugyanolyan tartozékai, mint a merevlemez. A CD-ROM számos területen használható fel, így például a szórakoztatásban, az oktatásban, az üzleti életben, az iparban, stb. Néhány éve a CD-ROM lemezek még szinte elérhetetlen árúak voltak, ma már nem drágábbak a többi számítógép-alkatrésznél. A CD-ROM működési elve, a lézeres technológia: A LASER a Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation kifejezésből képzett mozaikszó, jelentése: fényerősítés a sugárzásnak gerjesztett emissziója révén. A lézer jellemzői: • a lézert két párhuzamos tükör közötti optikai olyan közeg alkotja, amelyben elektro-, vagy fotolumineszcencia idézhető elő. Az elektro-, ill. fotolumineszcencia alatt azt a jelenséget értjük, melynek során az elektromos tér változásai, vagy fény hatására egyes atomok, molekulák gerjesztődnek, s a gerjesztés hatására a részecskék ( spontán emisszió révén ) fényt bocsátanak ki. • az alkalmazott optikai közeg anyagi minőségétől függően beszélhetünk folyadék, gáz vagy szilárd-kristályos lézerről. • monokromatikus a keletkező fény-nyaláb (egyszínű) • térben és időben koherens • nagy intenzitású • párhuzamos sugarakból álló nyalábnak tekinthető. • a jelenlegi CD-ROM-ok többsége olyan fényt használ, amely a színspektrum kisebb frekvenciájához tartozik, mint például a vörös és a sárga. A magasabb frekvenciájú lézerrel dolgozó CD-ROM-ok esetében még több adatot lehet ugyanakkora helyen tárolni. A CD-ROM működése: • sűrűségi határ: a mágneses felvételnek és lejátszásnak van egy sűrűségi határa. Ennek egyik oka az anyag mágneses tulajdonsága ( minden sáv között egy meghatározott távolságnak kell lennie, hogy az egyik sávon lévő jel ne zavarja a másikat ). Ezenkívül az író/olvasó fejek érzékenysége is határt szab a sűrűségnek. Az optikai technológiával készült lemezeknél ez a határ sokkal kedvezőbb, mivel az egyes jelek nem zavarják egymást, és a lézersugarat jól lehet fókuszálni. • adattárolás: a hajlékonylemezek és merevlemezek koncentrikus sávokat használnak, ezzel szemben a CD-ROM lemezek a hagyományos hanglemezekhez hasonlóan egy spirálban tárolják az adatokat. A spirál azonban nem kívülről, hanem belülről indul. Két szomszédos csíkja a spirálnak 1.6 mikron távolságra van egymástól, így egy 25 mm-es sávban 16000-szer fordul meg a sprirál, ami kinyújtva kb. 4.8 Km hosszú lenne. • A mágneslemezeknél egyes területek mágnesezve vannak, jelezve az 1-es állapotot, mások nincsenek mágnesezve, jelezve a 0-ás állapotot. A CD-ROM lemezre felvételkor a lézer vagy barázdákat éget ( 1-es állapot ), vagy ép felületet hagy ( 0-ás állapot ). A lemez lejátszásakor a sávra lézersugár fókuszálódik, s a lemez hátoldalán lévő rétegről visszaverődik. Az épen hagyott felületről sokkal több fény verődik vissza, mint a barázdált felületről, így a visszavert fényt érzékelve lehet az 1-es és 0-ás állapotokat meghatározni. • A CD-ROM lemezek esetén a szektorok 2048 byte-osak. Minden szektor eleje egy 12 byte-os szinkronmezőt és egy 4 byte-os fejlécmezőt tartalmaz. Mivel csak egy spirál van, a fejlécmező a szektor címét perc:másodperc:századmásodperc formában tartalmazza. • A kódolásra két különböző módszer van. Az első ( mode 1 ) 288 byte-ot ad minden szektorhoz hibadetektáló ( EDC, Error Detection Codes ) és hibajavító kódok ( ECC, Error Correction Codes ) számára. így egy szektor a szinkronmezővel, a fejlécmezővel, az EDC/ECC-vel, és az adattal összesen 2352 byte hosszú.Ezt a kódolási módot akkor használják, ha fontos az adatok biztonsága. A spirális sávon kb.270000 szektor van, így 270000 szektor * 2048 byte/szektor, 552 960 000 byte, azaz 552 Mbyte hely van az adattárolásra. A másik módszer, a kettes mód ( mode 2 ) nem használ hibadetektáló és javító kódokat, így a tárolható adatmennyiség 630 Mbyte. • sebesség: A mágneses lemezek esetén problémát okozott az, hogy minden sávban ugyanannyi szektor van, ezzel a lemez belső részén nagyobb lesz az adatsűrűség. Ennek kiküszöbölésére szolgált a Zone Bit Recording eljárás. A CD-ROM lemezeknél ilyen probléma nincs, mivel a szektorok fizikai hossza állandó. Ha a forgási sebesség állandó, akkor a spirálnak az olvasófejhez viszonyított sebessége a lemez külső részén sokkal nagyobb lenne, mint a belső részeken. Ezért a CD-ROM olyan rendszert használ, amely képes változtatni a meghajtó sebességét attól függően, hogy a lemez melyik részét olvassa. Ezzel biztosítják, hogy a fej és a lemez egymáshoz viszonyított sebessége állandó. Ezt állandó lineáris sebességnek ( CLV, Constant Linear Velocity ) nevezik. Például a külső részen a meghajtó kb. 200 ford./perc fordulatszámmal, míg a belső részen kb. 530 ford./perc fordulatszámmal forog. A CD-ROM-ok fejlődésével egyre gyorsabb CD-ROM olvasókat készítettek. Először az említett sebességeket kb. megkétszerezték, ezeket a meghajtókat nevezték 2X -es sebességű CD-ROM- oknak. Természetesen a fejlesztés tovább folytatódott, így ma már a 24X-es sebességű CD-ROM olvasók kaphatók. Sőt, megjelentek elérhető áron a CD-ROM olvasó/írók is. Az átviteli sebesség sokáig egyáltalán nem változott, maradt a kezdeti 75 szektor/másodperc, azaz kb. 150 Kb/s érték. Majd a CLV növelésével az átviteli sebesség is elkezdett nőni. így a 2X- es sebességű CD-ROM-ok már 300 Kb/s, a 4X-esek már 900 Kb/s átviteli sebességgel rendelkeznek. A 6X-os sebességű CD-ROM-ok már lehetővé teszik a videofilmek finom, életszerű lejátszását. A hagyományos zenei lemezeket továbbra is az eredeti 150 Kb/s -os átviteli sebességgel kell lejátszani. • pufferelés: A lemezről beolvasott adatok először egy puffertárba, vagy gyorstárba kerülnek, s csak ezután dolgozza fel őket a PC. Az eredeti MPC specifikáció 64 Kbyte-os puffert ír elő, de sok új rendszernek már 256 Kbyte-os, sőt akár 2 Mbyte-os puffere van. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy minél nagyobb az átmeneti tár, annál finomabban lehet animációkat, filmszerű videókat futtatni (ne felejtkezzünk el a szoftveres gyorsítótáraktól sem ). • elérési idő: A CD-ROM meghajtók elérési ideje az MPC specifikáció szerint legalább 1000 ms. Ez meglehetősen lassúnak mondható, de ez csak elméleti érték, a valóságban a régebbi meghajtóknak is kb. 300-400 ms, az újabbaknak pedig 200 ms körül alakul az elérési idejük. Ez várhatóan a jövőben csökkenni fog. • interface: A CD-ROM-oknak is kell egy csatoló, vagy egy kártya, amelyik meghajtja, a működését vezérli, mint a merevlemeznek egy vezérlő,vagy interface. Szinte minden cég által gyártott CD-ROM csak a saját vezérlőjével működik. A telepítés során ügyelni kell arra, hogy az új kártya perifériacíme és megszakításcsatornája ne zavarja a már meglévő eszközökét. A CD-ROM-ok típusai is különbözőek. Vannak belső, külső meghajtók, SCSI vagy pl. IDE, EIDE csatolós ill. saját interface-vel rendelkező meghajtók. A CD-ROM telepítése Minden CD-ROM-hoz be kell állítani a megfelelő portcímet és megszakítást. De hogy ez hogyan történik, az típusonként változó. Általában a meghajtókhoz mindig kapunk egy lemezt, amelyen a meghajtószoftverek és azok telepítésének módja megtalálható. Miután az összes vezetéket bekötöttük és konfliktus sincs, már csak az eszközmeghajtó szoftvereket kell telepíteni. A lemezen kapott eszközmeghajtó szoftvert - amely gyártmányfüggő - kell a CONFIG:SYS állományban betölteni pl. a DEVICE parancs felhasználásával. A CD-ROM lemez Az üres lemezek műanyagból készülnek, átmérőjük 120 mm. Préselés után egyik oldalát fényvisszaverő alumíniumréteggel vonjék be. A bevonat vastagsága 2 mikron, amit vékony védőlakkal vonnak be azért, hogy megakadályozzák az alumínium oxidációját és elszennyeződését. Az alumíniumréteg sérülése esetén a lemez azon szektorai, amelyekre a sérülés kiterjed, olvashatatlanná válnak. Ugyanezt az eljárást használják a zenei CD-k készítésénél is. DVD meghajtók A DVD a CD-n alapszik, ahhoz hasonló: lézersugár tapogatja le a 12 milliméter átmérőjű műanyag lemezfelületét, ahol pontmintázat formájában található az információ. A CD-re 650 Mbyte adat fér, A DVD 4,7 Gigabyte-ot tárol.Ha csak az egyik oldalának egyik rétegét használják ki. Mindkét oldalának mindkét rétegének kihasználása esetén 18.8 gigabyte adat tárolására alkalmas. Ez a jelenleg ismert videotömörítő eljárásokkal 133-481 percnyi filmnek felel meg. De úgy, hogy a kép mellett három dimenziós sztereó zene és négynyelvű beszédanyag is elfér. Sőt a videokazettával szemben fent áll ugyanaz a különbség, mint a CD és az audiokazetta között. A DVD nem mágneses,a lézer nem érinti a lemezfelületet,a rögzítés digitális. Ebből adódóan az előnyei tehát: • a DVD élettartalma sokkal hosszabb. • kevésbé érzékeny a tárolásra. • a minősége többszöri lejátszás során sem változik • a DVD többcélú,mert ugyanaz a lemez szolgálhat adat-, program- es műsor tárolásra is. A megfelelő készülékekkel lejátszható tv-n és számítógépen egyaránt. • sőt a DVD mint következő generációs szerkezet olvassa a CD-t is. Kódolás: A filmforgalmazás szempontjából igen fontos követelmény a kódolás, mellyel a kalózkereskedelmet próbálják meggátolni. A DVD ezeknek a követelményeknek is megfelel. A lemezt nem lehet másolni, sem videokazettára átjátszani. A másolásnak az vet gátat, hogy az íráshoz való készülék jelenleg igen drága és csak ipari kivitelben létezik. Kazettára írni meg azért nem érdemes, mert a DVD nagyságrenddel jobb minőségű hangot és képet ad mint a mai átlagos videomagnók. Már csak az okoz jelentős problémát, hogy egyenlőre igen kevés műsor kapható,ilyen lemezeken melynek egyik oka hogy kevés készülék van forgalomban,amely pedig a magas árnak köszönhető. A jelenlegi komplett DVD készlet 240 ezer forintba kerül. A telepítése még nem túl egyszerű, így jelenleg PC-vel összeszerelve árusítják. A DVD lejátszó megtévesztésig hasonlít kívülről egy CD-olvasóra. Ahogy az egyoldalas lemezt is csak úgy lehet megkülönböztetni a CD-tol, ha betesszük a meghajtóba. Még egy igen érdekes dolgot tud a DVD, meg lehet indexelni a filmet,és a lejátszó félkép pontossággal a megjelölt pillanatban folytatja vagy kezdheti el a vetítést. Természetesen nem csak filmeket lehet DVD-re vinni. Kiválóan ráférnek azok a szerep és kalandjátékok amelyek manapság már több CD-t igényelnek. Több módszer áll rendelkezésre digitális videofilm vetítésre. A videotömörítés a mai csúcstechnológiai kutatások egyik fő célpontja. Vannak elterjedtebb, de nehézségekkel terhelt megoldások és egyedi jobbak. A gyártók arra törekednek, hogy a PC az otthoni elektronikus szórakoztatás középpontjává váljon. Ezzel szemben jelenleg nem tapasztalható,hogy a felhasználók tömegesen cserélnék le hifi berendezéseiket személyi számítógépekre. A Hitachi először PC perifériaként kívánja elterjeszteni a DVD-t. A DVD elterjedését gátolhatja a napokban megjelenő, 100-120 megabájtos hajlékonylemez. Valamint a CD írók folyamatosan csökkenő ára. Ráadásul a CD-ROM-on elérhető műsorválaszték lényegesen nagyobb mint jelenleg a DVD-nek Fájlrendszerek Fájlrendszeren (filesystem) azokat a módszereket és adatstruktúrákat értjük, melyeket egy operációs rendszer használ egy lemezpartíció fájljainak kezelésére. Ezt a szót még a lemez adott típusú fájlrendszert tartalmazó partíciójára is használják, vagy csak a típus megjelölésekor. Így pl. mondhatjuk, hogy ''Két fájlrendszerem van.'', ami azt jelenti, hogy két partíciónk van, melyeken a fájlokat tároljuk. Azt is mondhatjuk, hogy valaki ''extended fájlrendszert használ'', ami viszont az általa használt fájlrendszer típusát jelenti. A legegyszerűbb fájlrendszerek kizárólag különálló adatállományok, fájlok kialakítását teszik lehetővé, míg összetettebb változataikkal ezeket könyvtárakba lehet szervezni, és néhány kiegészítő információval (attribútumok) együtt tárolni. A modern fájlrendszerek ezeken kívül naplózási és titkosítási képességekkel is rendelkeznek, valamint lehetővé teszik hozzáférési szabályok és tetszőleges más metainformációk rögzítését a fájlok mellett. A legismertebb fájlrendszerek: FAT, NTFS, HPFS, ReiserFS, ext3fs, CDFS. A lemezpartíció és a rajta levő fájlrendszer közti különbség nagyon fontos. Néhány program, mint pl. a fájlrendszereket létrehozó programok, közvetlenül a lemez szektoraival dolgoznak. Ilyen program egy már esetleg meglevő fájlrendszert súlyosan megrongálhat. A legtöbb program viszont csak a fájlrendszert használva ír a lemezre, ezért ezek csak megfelelő fájlrendszert már tartalmazó partíción működnek. Mielőtt egy lemezpartíciót fájlrendszerként kezdünk használni, inicializálni kell, és a nyilvántartó adatstruktúrákat a lemezre kell írni. Ezt a folyamatot fájlrendszer készítésnek nevezzük. A három fontos és legelterjedtebb fájlrendszer: FAT, NTFS, CDFS FAT (File Allocation Table, állományallokációs tábla), ami az MS-DOS állományrendszere és elsősorban az MS-DOS-szal való kompatibilitást szolgálja, azzal felülről kompatibilis. Az ilyen állományrendszerrel (Windows NT alatt) formázott logikai lemezeket (merevlemez-partíciókat) az MS-DOS írni és olvasni is tudja. Főbb jellemzői: • a vele létrehozható legnagyobb logikai lemez kapacitása 4 gigabyte; • a Windows NT alatt támogatja a hosszú állománynevek használatát (meglévő MS-DOS-szal formázott partíciókon, logikai lemezeken is, a lemez újraformázása nélkül) • az állományok attribútumai megegyeznek az MS-DOS-beli attribútumokkal (a rendszer a legutolsó módosítás dátuma és ideje mellett az archív (Archive), rejtett (Hidden), rendszer (System), csak olvasható (Read-only), könyvtár (Directory) és kötetcímke (Volume label) attribútumok tárolását teszi lehetővé; • a logikai lemez gyökérkönyvtárában legfeljebb 512 bejegyzés lehet. • Továbbá érdemes tudni a következőket: a Windows NT-ben a FAT állományrendszer igényli adminisztrációs célokra a legkevesebb lemezterületet. Ezért azonban a teljesítménnyel kell fizetnie (állományok létrehozása és megtalálása viszonylag sokáig tart). A kompatibilitás biztosítása érdekében - a hosszú állományneveken kívül - nem tartalmaz többletlehetőségeket az MS-DOS-hoz képest. Ezt az állományrendszert akkor érdemes használni, ha számítógépünkön a Windows NT mellett MS-DOS vagy Windows 95 operációs rendszer is van, mert ezek nem tudják használni a nem FAT állományrendszerrel formázott (logikai) lemezeket. Másrészt érdemes a Windows NT betöltő állományait tartalmazó partíción a FAT állományrendszert használni, mert ebben az esetben a Windows NT konfigurációja MS-DOS segítségével is javítható, ha valami hiba folytán a Windows NT nem indul el a számítógépünkön. A Windows NT a FAT állományrendszer használatát a 400 Mbyte-nál kisebb kapacitású logikai lemezeken javasolja. Windows NT-ben a FAT az egyetlen állományrendszer, amely hajlékonylemezeken is használható. CDFS (CD_ROM File System) Ezt csak a CD-ROM-ok olvasására használja a Windows NT és mivel ez egy speciális, csak olvasható fájlrendszer, most nem részletezem. Annyit érdemes tudni róla még, hogy a Windows NT 4.0-ban ha egy CD-ROM lemez gyökérmappájában található egy AUTORUN.INF nevű állomány, akkor az abban meghatározott programot a CD behelyezésekor az operációs rendszer automatikusan elindítja. NTFS (New Technology File System, új technológiájú állományrendszer), ami a Windows NT saját állományrendszere és lehetővé teszi hozzáférési jogok adását, a működés közbeni állománytömörítést és hibatűrő partíciók létrehozását. Ezek akár ugyanazon gép különböző meghajtóin, partícióin működhetnek, de a Windows NT-ben az állományrendszer egy logikai meghajtó jellemzője, és ezért egy logikai meghajtón belül csak egyfajta állományrendszer lehet. Ezt a logikai meghajtó formázásakor ki kell választani. Ebben a fájlrendszerben lehetőség van: • a 255 hosszú fájlnevek használatára, mint a VFAT fájlrendszer esetén (a vegyesen (kis- és nagybetűvel) kevert állománynevek úgy kerülnek tárolásra, mintha csupa nagybetű lenne, de visszakapjuk a beírt nevet, betűhelyesen. Nem lehet azonban két állományunk Próba.txt és PÓBA.TXT névvel, mert mindkettő ugyanúgy kerül a könyvtárban tárolásra. A POSIX alrendszer érzékeny a kis- és nagybetű megkülönböztetésére a fájlnevekben) • AZ NTFS biztosítja, hogy minden egyes fájlrendszer objektumhoz egyedi hozzáférési jogosultságokat rögzítsünk, meghatározzuk a tulajdonost és • eseménynaplózást állítsunk be. • Az NTFS jóval nagyobb partíciókat képes kezelni, mint a FAT. Elméletileg 16 Ebájt (1 Exabyte=2^60 byte) lehet a maximális méret, de a valóságban felépített rendszerekben a fájlméret maximuma 4 és 16 GB között van, míg a maximális partíciós méret 2 Tbájt (1 Terabyte=2^40 byte) lehet a mai merevlemezek és a PC architektúra korlátai miatt. Az NTFS partíciók legkisebb javasolt mérete 50 MB (Az NTFS-sel formázott logikai lemezeken az adminisztrációs adatok legalább 1,5 Mbyte lemezterületet igényelnek, ezért az NTFS állományrendszer nem használható hajlékonylemezen) • Az NTFS tartalmaz egy kifinomult tömörítő rendszert, amelyet egész meghajtóktól egyedi könyvtártakig vagy fájlokig egyaránt használhatunk. A dokumentumok esetén 50%-os, az alkalmazások esetén 40%-os tömörítést érhetünk el. Azokon a területeken érdemes beállítani a tömörítést, amelyeket nem módosítunk, mivel a tömörített állományok írási műveletei érezhetően lassúbbak, míg a fájlolvasási sebessége kielégítő marad. • Az NTFS képes arra, hogy automatikusan érzékelje és kiiktassa a meghajtókon előforduló hibás clustereket. A megjelölt hibás terület helyett másikat használ. • Az NTFS támogatja a Macintosh fájlokat és teljes egészében megfelel a POSIX.1 követelményeknek, vagyis kisbetű-nagybetű érzékeny elnevezéseket használ • megjegyzi a fájl utolsó használatának időpontját • lehetővé teszi kapcsolatok (link) kialakítását, vagyis két különböző név ugyanazt az adatot jelölheti • a teljes UNICODE karakterkészlet használatát lehetővé teszi Partíciók kombinálása Windows NT-ben lehetőség van arra, hogy több (esetleg különböző merevlemezeken lévő) elsődleges partícióból egyetlen logikai lemezt hozzunk létre. Ebben az esetben a volume set-nek (kötetkészlet) nevezett kombinációt kell létrehoznunk a Disk Administrator (Lemezfelügyelő) programmal. Ezt a merevlemezeken lévő szabad területekből hozhatjuk létre és formázhatjuk FAT vagy NTFS fájlrendszerrel. Később még bővíthetjük újabb particionálatlan szabad területeket felhasználva. Vigyázni kell, mert a volume set-eket csak a Windows NT tudja írni és olvasni, és más operációs rendszerből (MS-DOS, OS/2) nem láthatóak és a Windows NT maga csak elsődleges partícióról vagy kiterjesztett partícióban lévő logikai lemezről tölthető be, volume set-ről nem! A Windows NT-ben ezen kívül még lehetőség van olyan logikai lemezek létrehozására is, amelyek több (legalább három!), közelítőleg egyforma méretű partíción helyezkednek el. Valamennyi partíció külön merevlemezen van. Az ilyen kombinációt stripe set-nek nevezi a Windows NT (a magyar változatban csíkkészlet), amelyben az adatok felírása során az első 64 kbyte-os blokkot az első, a másodikat a második stb. merevlemezre írja. Ekkor, ha a merevlemez-vezérlőnk lehetővé teszi a merevlemezek párhuzamos, egyidejű használatát (a legtöbb vezérlő nem ilyen!), jelentős sebességnövekedést érhetünk el, mert több adatblokkot egyszerre olvashat be a rendszer. A könyvtár, állomány fogalma, használata A számítógépének a merevlemezén (winchesterén) vagy a hajlékonylemezen (floppyn) az adatokat, információkat valamilyen rendezett formában kell tárolni, hogy könnyen, gyorsan tudjon vele dolgozni. A merevlemezen vagy floppyn az adatokat ún. állományokban tárolja a számítógép. A számítógépen lévő programok is állományokból állnak. • az állományok és a könyvtárak nevei DOS alapú operációs rendszerben maximum 8 karakter lehet és célszerűen nem tartalmaz ékezetet Windows 95-ben az állományok és könyvtárak neve maximum 255 karakter lehet. A nevek csak számokat és betűket tartalmazhatnak különleges karaktereket nem (pl.: , ; * ? stb.). Mindegyik operációs rendszerben az állományok kiterjesztése maximum 3 karakter lehet. • a könyvtárak és állományok neveit tetszőlegesen írhatja nagy- ill. kisbetűvel is. • a könyvtáraknak nincsenek kiterjesztései. Minden meghajtón van egy főkönyvtár és lehet több alkönyvtár. Az alkönyvtárak további alkönyvtárakat tartalmazhatnak. • állományok mind a fő ill. alkönyvtárakban is elhelyezkedhetnek. Úgy érdemes könyvtárakban az állományokat elhelyezni, hogy logikailag tartozzanak össze, így könnyen megtalálható a kívánt állomány. • az állományok két részből állnak: névből és kiterjesztésből. A kiterjesztés az állomány típusának azonosításában segít. Az állományok nevét és kiterjesztését egy pont választja el. Néhány fontosabb kiterjesztés : exe, com, bat indítható állományok txt, asc, doc szöveges állományok bmp, pcx, tif képet tároló állomány Ezek közül a legfontosabbak az indítható állományok. Ezek segítségével tudjuk a program futtatni. Tehát ha egy program több állományból áll (ez az általános), akkor elsőként az indító állományát kell elindítani. Ezek kiterjesztése: exe, com, bat. Ezen állományokat a Windows 95 egy képpel, grafikával (ikonnal) jelöli. Ha valamelyikre rákattint majd, akkor az a program elindul. A Windows 95-ös operációs rendszer az állományokat értelmezi, felismeri és a jelentésüknek megfelelő ábrát (ikont) tesz a nevük elé. Most tekintsen vissza az első ábrához és nézze meg, hogy az állományoknak mennyire változatos ábrái vannak. Az állományokról, könyvtárakról és ezek használatáról részletesen olvashat még a Windows 95 operációs rendszer Intézőjénél. Ezeken kívül, ha elkészít egy levelet, rajzot vagy akármilyen munkát azt mindig egy állományként menti el a számítógép valamilyen lemezre. Így ha egy dokumentumot elkészített és elmentett, akkor azt egy állomány (Fájl) formájában találhatja meg azon a lemezen, ahova a mentés történt. A hajlékonylemezes meghajtóknak „A" vagy „B" a betűjele, a merevlemezes meghajtókat „C" betűtől felfele jelölik A mappák és állományok biztonsága Nagyszámítógépes rendszereket tipikusan több felhasználó használhat. Ilyenkor megoldandó probléma, hogy a felhasználók ne tudják véletlenül a rendszer biztonságát megingatni. Ezért jó, ha nem férnek hozzá a fontos rendszerfájlokhoz. Ezen kívül egymás adataihoz sem biztos, hogy jó, ha korlátozás nélkül hozzáférhetnek. Egyrészt a titkos adatok védelme miatt, másrészt a véletlen törlések miatt sem. Viszont valamennyi hozzáférést általában érdemes engedélyezni a csoportos munkák elősegítése érdekében. Ezen problémák megoldására szolgálnak a hozzáférési jogok. A Windows NT-vel csak az arra jogosult (a felhasználó-adatbázisban szereplő) felhasználók dolgozhatnak, és az egyes felhasználók a számítógép felett különböző jogokkal rendelkeznek. Ezek a rendszerszintű hozzáférési jogok igen árnyaltan szabályozhatók, de a számítógép egészére érvényes beállítások megváltoztatására alapjában véve csak az adminisztrátoroknak (az Administrators csoport tagjainak) van joguk. Viszont az egyes felhasználók az általuk létrehozott erőforrásokhoz meghatározhatják, hogy kik hogyan férhetnek hozzá. A Windows NT-ben az egyes erőforrásokhoz (a Windows NT szóhasználatával: erőforrás-objektumokhoz) való hozzáférést külön-külön is szabályozhatjuk. Ilyen erőforrások például: • az egyes állományok, mappák; • a nyomtatók; • a hálózaton keresztül elérhető erőforrások. Állományokhoz hozzáférési jogokat csak NTFS állományrendszerrel formázott partíción vagy logikai lemezen rendelhetünk. FAT használata esetén nem! A hozzáférés korlátozása azt jelenti, hogy meghatározhatjuk, hogy az egyes felhasználók milyen műveleteket hajthatnak végre az állományokon. Ilyen műveletek: • az állomány olvasása; • az állomány lefuttatása (természetesen csak futtatható kiterjesztésű állományok esetén); • az állomány módosítása (írása); • az állományhoz tartozó hozzáférési jogok megváltoztatása; • az állomány feletti tulajdonjog átvétele. • az állomány letörlése Az állományok törlésük után a Lomtárba kerülnek. Egy törölt állomány mindaddig a Lomtárban marad, amíg nem üríti az adott állományt vagy az összes állományt a Lomtárból. A Lomtár a mappalista többi mappájához hasonlóan működik, ami azt jelenti, hogy megjelenítheti a Lomtár tartalmát, a benne lévő állományokat pedig megnyithatja, és megtekintheti tartalmukat. A Lomtárban található állományok törlése vissza is vonható. Az így helyreállított tételek visszakerülnek abba a mappába, amelyből törölte őket. A GroupWise Windows rendszerre készült változatában lehetőség van a Lomtár automatikus kiürítésére megadott számú nap elteltével. Ha Ön vagy a GroupWise rendszergazda beállította ezt a lehetőséget, a Lomtárban lévő állományok automatikusan törlődnek a megadott számú nap eltelte után. Hozzáférési módok: • No access (nincs hozzáférés): a felhasználónak vagy a csoportnak tételesen megtiltjuk az állományokhoz való hozzáférést • Read(olvasás): az állományok olvasása és futtatása • Change(módosítás): az állomány olvasása, futtatása, módosítása (írása) és letörlése • Full control (teljes hozzáférés): jog az állományok olvasására, futtatására, írására, letörlésére, a hozzá tartozó hozzáférési jogok megváltoztatására és a tulajdonjog átvételére Az állományokat könyvtárakba rendszerezhetjük. Ha egy igazi könyvtárhoz hasonlítjuk az állományokat és a számítógépünkön lévő könyvtárakat, akkor az állományok jelentik a könyveket, míg a könyvtárak a polcokat a floppy- vagy merevlemezek pedig magukat a könyvtárépületeket. Fontos tudni, hogy a könyvtárak, fájlok eléréséhez mindig meg kell adnunk azok pontos elérési útvonalát, azaz, hogy hol helyezkednek el a könyvtárstruktúrában. Nem kötelező azonban mindig a gyökérkönyvtárhoz képesti elhelyezkedést, azaz az abszolút elérési utat megadni, hanem az aktuális könyvtárhoz képesti, relatív elérési útvonal is elegendő. Mindig választhatja azt a módszert, mely egyszerűbb, rövidebb parancssorhoz vezet. A saját könyvtárunkra ~ jellel is hivatkozhatunk.

    LETÖLTÉS